Sosem érdekelt a rajz.

Úgy éreztem, nem hiányzik az életemből ez a tudás, így nem is foglalkoztam vele. Életem alkotó igényét bőven kitöltötte édesanyám által átadott kreatív szemlélet és csodás dolgok alkotása (díszek, ékszerek és különböző technikák kipróbálása).

Fejemben a rajztudás valószínűleg ugyanolyan módon volt elérhető, mint a te fejedben is: öröklött tehetségként, vagy sokéves tanulás által megszerezhető tudásként. Hosszú és fáradtságos dolognak láttam, amit a vágy hiánya miatt meghagytam a “művészlelkeknek”.

Viszont a “4 nap alatt rajzolni a jobb agyféltekével” érdekes kihívásnak tűnt. Akkor még nem sejtettem, hogy mi minden rejlik ebben a módszerben. Kalandvággyal  és örömteli bizsergéssel ültem be mint egy kisiskolás, és csak rajzoltam és rajzoltam, nem is sejtve, hogy közben milyen folyamatok mennek bennem végbe.

A jobb agyféltekés rajzolás rólad szól és nem a rajzról.

Elakadásaim többnyire a “nem értem hogyan kell”, vagy a “mondja már meg valaki, hogyan”, és a “mi van, ha nem lesz jó” kérdéskörök miatt voltak. De eljutottam arra pontra, ahol nem tudtam mást tenni mint bevállalni magam, megválaszolni saját kérdéseimet és megérezni azt, hogy nem mindent kell megérteni, és nem minden kérdést kell megválaszolni.  A megfelelni és megérteni akarás helyére kikapcsolódás és öröm érkezett. Bizalom, melyet semmi nem tudott felülírni.

Abban a pillanatban egésznek, ügyesnek és boldognak éreztem magam.

A csend, ami bennem született, helyet adott a saját megérzéseim és vágyam meghallására. Én csak követtem ezeket az érzéseket.

Nem volt idő, és nem volt tér.

Én voltam és semmi más. Én ültem ott boldogan rajzolva, és én jelentem meg a papíron. Nem kellett egyedit alkotnom, mert egyedi volt minden. Rájöttem, nincs szükségem arra, hogy valami különlegeset tegyek azért, hogy különlegessé váljak. Csak hagynom kell, hogy én jelenjek meg minden cselekedetemben.

Nem kell szebbre alkotnom magam, csak észre kell vennem, milyen szép is vagyok. Szavakból és nagy tanításokból egy pillanat alatt tapasztalássá és megéléssé vált minden, rájöttem: Úgy jó minden, ahogy van!

Olyan egyszerű volt, hogy ha elgondolkoztam volna rajta, biztos nem hiszem el. De nem tettem. Hiszen ez volt a lényeg, hogy gondolkodás helyett végre megéljem az életem! Hogy megtapasztalhassam azt a teljességet, ami bennem és általam létezik.