Mottó:
“Életed egyik szépsége, hogy bár sok mindent elveszíthetsz, de azt sosem, amit te adtál másoknak.
Amint ezt megérted rájössz:
Életed valódi értelme és minősége azok szívdobbanásában rejlik, akik hálásak azért, hogy te léteztél.”
Tanítani talán a legszebb feladat a Földön.
Átadni a tudást és segíteni azokat, akik elkötelezettek önmaguk fejlesztésében. Motiválni és bátorítani őket, hogy kihozzák magukból a bennük rejlő lehetőségeket.
Jobbá tenni a világunkat, felemelni embereket oda ahova vágynak… Előhozni belőlük az alkotó énüket, megmutatni mire képesek, ha hajlandók másképp ránézni dolgokra.
Választanál magadnak olyan hivatást, amivel az emberek kezébe adhatsz egy olyan képességet, ami jobbá teheti az életüket?
Építenél közösséget, amely egymás kölcsönös tiszteletére, motiválására, elfogadására és az alkotás szeretetére épül?
Bábáskodnál művészek, alkotók születésénél, kísérnéd az első lépéseiket?
Adnál kulcsot a kezükbe önmaguk jobb megismeréséhez, megértéséhez és elfogadásához?
Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, akkor érdemes tovább olvasnod!
Ha pedig mindegyikre, akkor még véletlenül se hagyd abba az olvasást, mert nagy valószínűséggel ez lesz az, amit keresel! És én pedig téged kereslek!
14. éve tanítom ezt a módszert, több ezer embernek adhattam olyan tudást, amivel örömet tudnak csempészni az életükbe.
Sok száz oldalt tele tudnék írni azzal a rengeteg boldog pillanattal, amit kaptam cserébe.
Úgy gondolom itt az ideje, hogy oktatóként megszerzett tudásomat, tapasztalataimat átadjam és ne csak azoknak, akik alkotni vágynak, akik meg akarják tapasztalni az alkotói létet.
Most azokat keresem, akik szintén el tudják képzelni az életüknek, hivatásuknak mások segítését, a művészi/alkotói fejlődésben.
Üdvözöllek, a nevem Bihari László, és a jobb agyféltekés rajzolás módszer akkreditált oktatója vagyok.
Minősítésemet az Amerikai Egyesült Államokban a módszert feltaláló és megalkotó, a több mint 2 millió példányban eladott Jobb Agyféltekés Rajzolás című bestseller könyvet megíró Betty Edwardstól kaptam.
A 21 fős nemzetközi oktatócsapatának tagja, a Közép Európai régió és Magyarország jelenleg egyetlen általa képesített és akkreditált oktatója vagyok.
Néhány szó a DRSB Inc.-USA oktatóképzéséről.
Jelenleg Magyarországon kívül egyedül az USA-ban találsz hiteles és valódi képességet adó oktató képzést, ami a Betty Edwards által kidolgozott módszeren alapszik, és nem annak valamilyen félreértelmezését vagy rosszabb esetben lebutított változatát tanítja.
Ha ragaszkodsz az eredeti forráshoz, ahogy én is tettem, ajánlom figyelmedbe a DRSB Inc. oktatóképzését. (Jelenleg a járványhelyzet miatt szünetel.)
A tanfolyam kizárólag az élőmodellről való rajzolás oktatásával kapcsolatos oktatói képzés.
Az USA-ban elérhető képzésről dióhéjban annyit érdemes tudnod, hogy elsősorban a rajzolási technikára helyezi a hangsúlyt, sokkal inkább a „mit” taníts a tanfolyamon elvet képviseli, nem pedig azt, hogy „hogyan” tanítsd amit kell.
Ennek oka elsősorban az, hogy Betty Edwards fia, Brian Bomeisler lett 1989-ben a képzési igazgató, aki kiváló alkotóművészként és ízig-vérig művészember lévén, inkább a művészeti irányvonalat képviseli, nem pedig az oktatástechnikait.
Hosszadalmas folyamat a legmagasabb szintű elvárások közepette.
Minimum háromszor-négyszer kell elvégezned az 5 napos tanfolyamokat maximum két év alatt. (Érdemes inkább 5-6 alkalommal számolni, elég szigorúan veszik az oktatóképzést)
Ha úgy ítélik meg, hogy megfelelő módon át tudod adni a kötelező tananyagot, akkor jöhet a nagy megmérettetés.
Ha nem jársz sikerrel, akkor további tanfolyamok elvégzéséhez kötik az oktatóságot.
Ha túl vagy az 5-6 alkalmon és sikeres a co-teaching, még ez sem garancia arra, hogy megkapod az oktatói képesítést mivel Betty Edwards elég szigorúan veszi, hogy kihez adja a nevét. A könyv megjelenése óta az elmúlt 40 évben mindössze 21 embernek adta meg a megtisztelő Akkreditált Oktató címet.
Ezen megtisztelő cím nélkül a szerzői jogok tiszteletben tartásával tanítható a módszer, viszont a cím tulajdonosának lenni egy igen jelentős előny ha valaki ragaszkodik a hiteles forrásból fakadó oktatáshoz.
Érdemes tudni
Az USA-ban jelenleg egy tanfolyamnak 1650 dollár a díja. Ez kb. 500.000.- forint, erre rakódnak rá pluszban a kiutazási és tartózkodási költségek (repülő jegy, szállás, stb). A tanfolyam mindig 5 nap, és 1-1 nap előtte utána tartózkodást igényel, lévén korán kezdődik és késő délután ér véget a képzés, így az ott tartózkodás kb. egy hét.
A magyarországi oktatóképzésről
Az általam tartott oktatóképzés tematikájában és felépítésében az USA képzési rendszerének bővített változata. Teljes mértékben megkapod a DRSB inc. által tanított anyagot is, tiszteletben tartva Betty Edwards múlhatatlan érdemeit a módszer kidolgozásában.
Viszont nem csak a rajztechnikai képzést tartalmazza, mint az Egyesült Államokban, hanem annál egy átfogóbb, többrétű, alaposabb ismertetet és felkészültséget adó 2 modulból álló képzés.
Ebben nem csak az eredeti Betty Edwards módszer oktatását sajátíthatod el, hanem olyan plusz ismereteket szerezhetsz, amivel a hozzád fordulók eredményei jobbak, fejlődésük sokkal látványosabb lesz.
Hogy kivétel nélkül mindenki sikerrel járjon!
A Betty Edwards módszer egyetlen hiányossága tapasztalataim szerint, hogy ha valóban semmilyen alapokkal (értsd: eszközkezelés, kontúrok, negatív terek, fény árnyék viszonyok ismerte) nem rendelkezik az, aki jelentkezik a programra, akkor nem, vagy csak nagyon nehezen és számomra nem kielégítő módon képes végig csinálni a programot kétes eredménnyel zárva azt.
Éppen ezért kibővítettem egy, akár 2-3 nap alatt is elsajátítható úgynevezett Grafit Alapozó modullal a módszert, ami valóban a pálcika embertől indulók esetében is képes garantálni a látványos fejlődést.
Ebből a kiegészítő tananyagból készítettem egy gyakorlati munkafüzetet, aminek kivonatát ingyenesen bocsájtom a tanulni vágyok rendelkezésére. Erre épül egy 3 napos tanfolyam, ami bevezetés a módszerbe.
Ezt elvégezve mindenki számára garantálható az élőmodellről való alkotás elsajátítása kompromisszumok nélkül.
A képzés 2 félévből áll, 6 tematikai részre bontva.
Grafit Alapozó. Az első félév.
A félév első részében:
Mivel tapasztalatom szerint a gyakorlat fontosabb a módszerben, mint az elmélet, ezért az első modultt a Grafit Alapozó programnak szenteljük.
Ez azt jelenti, hogy maximum 6 hónap alatt 3x fogod elvégezni a Grafit Alapozó 3 napos programot személyes megjelenéssel, valamint gyakorló tanfolyamokat fogsz tartani ezen időszak alatt.
Kiegészítés: a korona vírus járványra tekintettel, ezeket a tanfolyamokat már online részvétellel is elvégezheted!
Először, mint normál résztvevő, másodszor megfigyelőként, és segítőként, harmadszor pedig már co-teaching keretében, a feladatok bemutatását gyakorolva. Ebben alapvetően azokat a feladatsorokat tanulod meg oktatni, amik ahhoz tökéletesen megfelelnek, hogy képről zseniális alkotásokat tudjanak készíteni a résztevőid.
Az első félév 2 részében:
Az első részben megszerzett tudás gyakorlatba ültetése és a hozzá kapcsolódó elméleti tananyagról fog szólni.
Ezt csinálhatod online is, minden kapcsolódó tananyag elérhető egy zárt oktatói felületen, amihez teljes hozzáférést kapsz, de lehetőség van személyes megjelenés vagy konzultáció keretében is átvenni az anyagokat.
Ezt a kezdetekor személyesen egyeztetjük le, hogy mire van igényed és azt hogyan tudjuk időben beosztani.
Ennek az időszaknak az elérendő céljai:
A feladatok bemutatásának gyakorlása, és legalább az első 2 gyakorló Grafit Alapozó tanfolyamod megtartása.
Az elméleti háttér megismerése, oktatói kompetenciád fejlesztése, hiteles oktatóként való bevezetésed a köztudatba.
Hogy ilyen mértékű fejlődést, és eredményt tudj garantálni a részvevőidnek.
Élő modellről alkotás. A második félév.
A második félév első részének témája:
Az eredeti Betty Edwards módszeren alapuló 5 napos program megismerése és oktatásának elsajátítása. Itt is az USA modell szerint szintén 3x fogod elvégezni az eredeti Betty Edwards programot személyes megjelenéssel.
Először, mint normál résztvevő, másodszor megfigyelőként, és segítőként, harmadszor pedig már co-teaching keretében, a feladatok bemutatását gyakorolva. Ebben alapvetően azokat a feladatsorokat tanulod meg oktatni, amik sokak szerint a valódi rajztudást adó, élő modellekről való alkotás jelenti.
Akadnak már 1 vagy 2 napos állítólagos jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamok is, amik a leghalványabb nyomokban sem tartalmazzák a módszert, de mivel divatos a név, így használják. Az 1 és 2 napos tanfolyamokkal próbálkozni és ugyanazt az eredményt várni, mint az 5 napos program ad, pont ugyanolyan, mintha valaki azt várná, hogy 2-3 hónap alatt ki lehessen hordani egy egészséges gyermeket. Meg lehet próbálni, kérdés van-e értelme.
Itt már abszolút nem dolgozunk képekről, mindent a valódi világból tanulsz meg lerajzolni és sajátítod el annak oktatását. Pont úgy, ahogy azt Betty Edwards tanítja, pontosan ugyanazon tematika szerint: Emberi testrészek ábrázolása, tárgyak, csendéletek, negatív terek, arányítás, épületek (enteriőr, exteriőr) rajzolása, fény-árnyék viszonyok használata, portré készítése élőmodellről, valamit az önarcképed rajzolása tükörből.
Ez az az eredeti program, amit tanítani kellene jobb agyféltekés rajzolás címszó alatt, ennek ellenére Magyarországon kivétel nélkül mindenki a Grafit Alapozó programom (vagy annak butított változatát) tanítja tévesen.
Jobb esetben.
Mert amit 1-2 nap alatt valójában meg lehet tanítani, az maximum az általam létrehozott Grafit Alapozó munkafüzetben található feladatsor. De még azt a tudásmennyiséget is ennyi idő alatt áttolni a résztvevőkön több mint inkorrekt és szakmaiatlan.
A második félév hátralevő részének témája:
Az megszerzett tudás gyakorlatba ültetése és a feladatok bemutatásának gyakorlása, és legalább 2 élő modelles gyakorló tanfolyam megtartása.
Továbbá a téma módszerhez kapcsolódó elméleti tananyagról fog szólni. Ezt is csinálhatod online is, ugyanúgy minden kapcsolódó tananyag elérhető egy zárt oktatói felületen, amihez teljes hozzáférést kapsz. De természetesen lehetőség van személyes megjelenés vagy konzultáció keretében is átvenni az anyagokat.
+6 hónap utánkövetés és konzultáció
Ezen felül ebben az utolsó részben elkezdjük kiszélesíteni az ismereteidet más médiumok (színes eszközök, pasztell, akvarell, akril, olaj) alapszintű ismeretével, hogy azokban is jártasságot szerezz, és akár tanfolyamot tarts belőle.
Teljes hozzáférést kapsz az zárt oktatói felületen, azokhoz az online anyagokhoz, amiből ezeket a médiumokat is elsajátíthatod, a már megszerzett tudásod alapján. A módszer alapjainak ismeretében ez már szinte gyerekjáték lesz.
Ami az USA képzésből nagyon hiányzik
Ezen felül a képzés részét képezi egy olyan alapvető közösség és én-márka építés modul, ami segít téged oktatóként megjelenni, segít a tudásodat értékre váltani, hogy ne csak egy oktatói cím birtokosa legyél, hanem valóban tudj tanítani és segíteni másokat a fejlődésben, akár teljesen a kezdetektől is.
Ennek keretében elsajátíthatod
hogyan építs közösséget, amiből a résztvevőid lesznek
hogyan gondozd és tartsd fenn a közösséget
hogyan jelenj meg a médiákban, hogy szakértőként ismerjenek meg
hogyan használd a tartalommarketing erejét
hogyan és miről tarts élő adásokat
hogyan tudsz a leghatékonyabban résztvevőket toborozni és tanfolyamokat tartani
hogyan kezeld a kezdők elakadásait
hogyan motiváld a hozzád fordulókat
és még jó pár dolgot, amitől egy életre szóló élmény lesz a veled való találkozás a tanulnivágyóknak.
És ehhez kapod támogatásként Magyarország legnagyobb rajzos közösségét, igényed szerint technikai segítséget (honlap, fb oldal és csoport) továbbá nagykereskedelmi kedvezményt a taneszközök beszerzéséhez.
Az oktatóképzésben való részvétel feltételei.
Előny, ha jó kommunikációs készséggel rendelkezel, de nem feltétel. Ahogy a rajzolás, ez is tanulható.
Előny, ha már van valamilyen oktatói gyakorlatod, ha tudsz emberek előtt beszélni.
Előny, ha van benned némi vezetői szellem, hiszen közösséget fogsz építeni.
Előny ha már van rajzos előképzettséged, de nem feltétel. Lévén úgyis az alapoktól tanulsz mindent.
Előny ha szeretsz és tudsz is emberekkel foglalkozni. Ez nem antiszociálisoknak való hivatás!
Nagyon fontos, hogy legyen számodra fontos a hitelesség, hogy a módszer hírnevét öregbítsd.
Jó, ha már betöltötted a 25. életévedet. A tanításhoz nem árt némi élettapasztalat.
Előny ha az internetes kommunikációs lehetőségeket már használod, vagy ismered, (FB live, Instagram, Youtube) de nem feltétel.
Egyéb tudnivalók:
Az oktatóképzés helyszíne: Személyesen Budapest vagy ONLINE részvétellel otthonról.
Csoport maximum létszáma: 6 fő/csoport
1. modul képzési időpontok:
2020. November 20-22.
2020. December 16-20.
2021. Január 22-24.
1. modul konzultációs időpontok:
Egyéni preferencia alapján egyeztetve
2. modul képzési időpontok:
2021. Április 15-18.
2021. Május 14-18.
2021. Június 16-20.
2. modul konzultációs időpontok:
Egyéni preferencia alapján egyeztetve
Az oktatóképzés díja és a részvétel feltétele:
Az oktatóképzés díja: 820.000.- Ft + 27% Áfa
Részletfizetéssel: 410.000.- Ft + 27% Áfa (Első részlet az 1. modul megkezdésekor, második részlet a 2. modul megkezdésekor.)
Egyösszegű előrefizetés esetén 5% kedvezmény: 780.000,- Ft + 27% Áfa
A képzés díja tartalmaz minden, a képzés alatt szükséges eszközt és oktató anyagot, hozzáférést az online oktató anyagokhoz, valamint az oktatás megkezdéséhez szükséges oktatói segédleteket és eszközöket.
A képzésben való részvétel feltétele:
2020. november 18.-ig leadott jelentkezés az alábbi űrlap kitöltésével.
A képzési szerződéshez az adatok megadása, és a képzési díj megfizetése a választott módon.
FONTOS! A képzés tervezett teljes időtartama 1 év, amibe a jelenlegi járványhelyzet sajnálatos módon beleszólhat. Így csúszások előfordulhatnak, de így is maximum 13-14 hónap. Jelentkezéskor kérem ezt figyelembe venni.
A jelentkezés menete
Az oktatóképzésre az űrlap kitöltésével jelezheted szándékodat a képzésben való részvételre, ami után egy személyes interjú vagy skype-os, messengeres beszélgetés keretében felteheted a kérdéseid. A jelentkezés leadása egy szándéknyilatkozat, nem jelent semmilyen kötelezettséget sem egyik fél részéről sem.