Minden egyes alkalommal, amikor megkérdezik, hogy mire is jó ez a jobb agyféltekés rajzolás, megmondom őszintén, zavarban vagyok. Nekem annyira evidens, hogy néha hirtelen nem is tudom hogyan mondjam el, mi mindenre jó. Ez a bejegyzés azoknak szól, akik már elfelejtették, milyen érzés volt gyermekkorukban az oviban vagy az iskolában alkotni. Kezdem a legelején.

Gyermekként az agyunk sokkal inkább használja a Dr. Betty Edwards által oly sokat emlegetett J, azaz Jobb agyféltekés üzemmódot.

Ez gyönyörűen megmutatkozik abban, hogy a gyerekek nem túl sokat foglalkoznak a befizetetlen számlákkal, ritkán bonyolódnak politikai vitákba, nem jellemző rájuk az sem, hogy ülnének, és aggódnának a gazdasági világválság miatt. Ellenben a legkiválóbb ötletekkel rendelkeznek arra vonatkozóan, miként lehet lemoshatatlan alkoholos filccel újradekorálni a tapétát, vagy számunkra rongálásnak minősíthető módon széttördelni és újrainstallálni a méregdrága játékokat.

Alapvetően a „ki kibe szerelmes az oviban és miért nem belém” problémakörön túl nem sok stressz az, amit generálnak saját maguknak.  Nagyjából azt lehet elmondani, hogy felhőtlenül, boldogan, kiegyensúlyozottan és KREATÍVAN élik mindennapjaikat.

Ezt a kreatív állapotot lehet újra megélni a rajzolás által. És persze nem csak ez által, hanem minden olyan tevékenységben is, ami alapvetően kikapcsol, relaxál, vagy valamilyen módon alkotó tevékenységnek nevezhető. De maradjunk most a rajznál.

Az én olvasatomban a falra kirakható, saját magam által készített képek tömkelege messze nem annyira vonz, mint maga az az idő, amit a rajzolással tölthetek. Klassz dolog a kreativitásomnak ilyen típusú bizonyítékát a kezemben tartani vagy nézegetni, de sokkal fontosabb számomra az az idő, amit magával a megalkotással töltök.

Mert olyankor megnyugszom, lehiggadok, és bizonyos távolságba kerülnek a bal agyféltekémnek köszönhető generált stresszek.  Ez jó részt annak tudható be, hogy nem tudok egyszerre gondolkodni és rajzolni is. Persze valamennyire igen, de korántsem annyira, mintha csak ülnék, és csak a gondolataimmal foglalkoznék. Ahogy az eddigi résztvevőket meginterjúvoltam, náluk is fellépet szinte kivétel nélkül a gondolkodás lelassulása, extrémebb esetekben a teljes csend a fejben.

Mivel eddig ezért senki nem panaszkodott, sőt meglehetősen széles vigyorral konstatálták e jelenséget, ezért tapasztalati úton bizonyítottnak tekintem és kijelentem: NEM GONDOLKODNI JÓ! Mert ugye a problémáink zöme sokkal inkább abból fakad, ahogyan gondolkodunk az eseményekről, nem pedig magából az eseményekből. Érdekes, nem?

Tételezzük fel, hogy ez így van és akkor egyértelművé válik: érdemes abba hagyni néha a gondolkodást, és kikapcsolódni. És ha már kikapcsolsz, légy kreatív a rendelkezésre álló időben. Például rajzolj!

Folytatás itt!